Az országunkban rengeteg gyógyfürdő érhető el. Én sokáig azt hittem, hogy a spa mindenhol ezt jelenti. Mikor azonban Ázsiában jártam, teljesen le voltam döbbenve, hogy ott a spa körülbelül egy masszázsszéket és pedikűrt jelent. Ebből is látszik, hogy magyarként mennyire belém van ivódva a gyógyfürdő gondolata. Gyerekként egyébként sokat jártunk ilyen helyekre a szüleimmel és nagyszüleimmel.
Bár ekkor még nagyon nem érdekelt a „melegedő”. Néha azért bementem a magas hőmérsékletű vízbe, de mindig unatkozni kezdtem és inkább megnéztem a csúszdákat a közelben. Mostanában pedig őszintén nem találtam olyan gyógyfürdőt, ami igazán kielégítette volna az igényeimet. A legnagyobb bajom az szokott lenni, hogy az élményfürdők gyógyvizes medencéje általában nem túl meleg. Pedig pont azért mennék, hogy végre a forróságban kicsit kilazítsam az izmaimat, a hosszú, munkával töltött hetek után.
Én rögtön kaptam a lehetőségen és kicsit szégyelltem is magam, hogy korábban nem gondoltam erre. A Hunnia Kristály oldala már első ránézésre is nagyon meggyőző volt. Főleg azért, mert nem idegesítő reklámokkal, vagy ajánlatokkal fogadott, hanem a legfontosabb dologgal, amiért jöttem: a termék választékkal. Hihetetlen egyébként, hogy elég volt csak a felső menüt használnom és rögtön abba a kategóriába kerültem, ahol a thermoláda található. Ez egy rendes boltban lehet, hogy akár negyed órát is igénybe vett volna.
Mert bizony sokat dolgozok most, hogy saját éttermem lett. De nem panaszkodok, mivel alapból nagyon szeretem ezt a munkát. Viszont amit ki nem állhatok, az a különböző kellékek, mint a thermoláda beszerzése. Mindig túl sok idő megy el azzal, hogy a boltban keresgélek. Az egyik barátom pedig már nem tudta tovább nézni, ahogy szenvedek és azt javasolta, hogy próbáljam meg az interneten a Hunnia Kristály oldalát, ha thermoláda rendelés érdekel.
Itt azonban, az ételszállítás részlegen belül azonnal megtaláltam. Külön örültem, hogy a thermoláda alkategórián belül egy kis magyarázatot is fűztek a termékhez. Túl sok dolgot rendelünk úgy, hogy valami halvány fogalmunk van csak arról, hogy miként működik. A Hunnia Kristály azonban időt szán arra, hogy elmagyarázza nekünk ezeket a dolgokat. Így pedig jobban megérthettem, hogy miként működik és mire jó egy thermoláda.
Az is nagyszerű volt, hogy a termékek egymás alá voltak gyűjtve és a legfontosabb infók fel voltak tüntetve már az elnevezésükben. Így rengeteg felesleges kattintást meg lehetett spórolni, mivel rögtön kiszűrhettük azokat a találatokat, amik nem feleltek meg a mi paramétereinknek. A Hunnia Kristály árai ráadásul nagyszerűek, úgyhogy nem csak az időnkkel, hanem a pénzünkkel is takarékosak tudunk maradni.
A rendelés pedig ugyanúgy nem fogja sok időnket elvenni. Mivel elég csak behelyezni a kiválasztott termékeket a virtuális kosárba, megadni pár adatot és már kész is vagyunk. Ezt a virtuális kosarat egyébként még le tudjuk ellenőrizni a rendelés leadása előtt, és mindenkinek ajánlom, hogy tegyen így, mivel sosem lehet tudni, hogy mikor kattintottunk félre. A kért adatok pedig azok a szokásos dolgok, amiket mondjuk egy postai csomag feladásánál szoktak kérni. Az oldal ezeken a lépéseken egyébként gondosan végigvezet, úgyhogy nem kell attól tartanunk, hogy elveszünk majd a folyamat során. A thermoláda rendelésem egyébként hamar megérkezett és most már tudom, hogy a jövőben honnan lesz érdemes rendelni éttermi kellékeket.