Jó kis ötlet a szemétből

Takarítottam én már sokkal rosszabb helyeken is, mint ez a gyógyfürdő, de annál soha nincs rosszabb, ahol az emberek el vannak szállásolva, például a hotelek. Ezekhez képest gyógyfürdőben lenni takarítónőnek egészen kellemes munka. A kedvenc szórakozásom a talált tárgyak “megtalálása”. Természetesen ezeket le kell adjuk a talált tárgyak osztályára, de mindig olyan jól elszórakozunk, hogy vajon ki hagyta itt és mi a tárgy története. Nemrég például találtunk egy pólót az öltözőben, a szemetes mellé dobva. Valószínűleg ez nem véletlenül felejtődött ott, hanem eldobta a gazdája, csak nem sikerült célozni. Egy olyan női póló volt, amint azt írta, hogy I love my boyfriend. A kolléganőm szerint ez egy olyan páros póló, amit együtt szoktak viselni a párok, valószínűleg a férfinek is megvan a hasonló pólója. Nagyon megtetszett nekem ez a páros póló ötlet, úgyhogy kitaláltam, hogy a lányoméknak veszek egy ilyet, hiszen nemsokára lesz egy éve, hogy együtt vannak. Megkértem a fiamat, hogy segítsen, mert fogalmam sem volt, hogy honnan induljak ki. Beavatott a póló rendelés titkaiba.

Mutatott egy weboldalt, az a neve, hogy LOLMarkt. Egyedi pólókat is terveznek, ha személyesen elmész hozzájuk, de nagyon sok megadott mintából is lehet rendelni. Külön vannak a férfi és női pólók és még pulóverek is vannak. És nem csak ilyen páros pólókat lehet tőlük venni, hanem mindenféle más témában van, ami a fiatalokat érdekelheti. Vannak családos pólók, filmesek, alkoholosok, hobbi témájúak, aztán vannak legény- meg lánybúcsúsok, meg munkához kapcsolódóak. Ennél a résznél aztán további ötletem is támadt, hiszen a húgomnak is közeledik a szülinapja.

poló rendelés

Szóval kinéztem egy cuki páros pólót a fiataloknak. A vejem méretét nem volt nehéz kikövetkeztetni, mert pont akkora növésre, mint a fiam, a lányom méretét pedig tudom. És akkor a húgomnak is rendeltem egy ügyes műkörmös pólót. Így legalább nem kellett postaköltséget fizessek, mert a három póló összesen többe jött ki, mint tízezer forint, ami a postaköltség határa. Két nap múlva meg is kaptam mindkét pólót, úgyhogy vissza kellett fognom magam, hogy ne adjam oda időnap előtt. A vejem kicsit meglepődött az ajándékon, de a lányomnak nagyon tetszett. A húgom meg is kérdezte, hogy honnan szereztem, mert nagyon jó ötlet, de nem mondtam neki semmit, eltértem a válasz elől, mert akkor még másfél hét volt hátra az ő szülinapjáig. Aztán természetesen ő is el volt ragadtatva az ajándékától. El kezdtek viccelődni, hogy ezentúl mindenki ilyen pólót fog kapni tőlem? A fiam meg is szólított, hogy nehogy neki úgy vegyek, hogy nem kértem ki a véleményét, mert ő akármit nem fog viselni. Na nem mintha tudnék nélküle internetről rendelni, meg bankkártyával fizetni. Mindenesetre ennyire egyszerűen még nem oldottam meg ajándékozást, és mindezt annak köszönhetem, hogy valaki feltehetőleg össze veszett a párjával a gyógyfürdőben, ahol dolgozom. Hihetetlen, de igaz.