Rendszeresen járjuk az országot, ezért sokféle élménnyel találkozunk. Meséltem már, azt hiszem, hogy ilyenkor mindenféle fürdőket meglátogatva az ember nem csak a vízminőséget vagy a szállás fajtáját veszi észre, hanem azokat az apróságokat is, amelyekkel az adott hely próbál talpon maradni és még több vendéget vonzani.
A kedvenc helyünk már akkor is megtalálta a megoldást, pályázott napelem rendszer telepítésére és egy jóval egészségesebb és energiatakarékosabb helyszínnel várt minket.
Már akkor eltöprengtem rajta, hogy milyen jó lenne, ha nálunk is napelem szolgáltatná az áramot. “Legalább nyáron biztosan elég lenne” -gondoltam. Kiválthatnám mondjuk a hűtő és a medence fogyasztás vele. Persze a férjem lebeszélt a dologról. Szerinte ez a technika még gyerekcipőben jár és nagyon drágák az akkumulátorok, a megtermelt energiát szinte lehetetlen tárolni.
De nem vagyok az az ember, akinek ettől elmegy a kedve! Alaposan utána néztem a dolognak.
Kiderült, hogy ma már úgy is lehet napelemet működtetni, hogy az ember ráköt a villamos-hálózatra. A felesleges áramot, amelyet egy napsütéses hosszú, nyári napon megtermel, be lehet táplálni az elektromos hálózatba, a szolgáltató pedig levonja ezt az összeget a későbbi számlákból. Nincsen tehát akkumulátor, nem nekünk kell tárolni a villanyt.
A következő ellenérv az volt, hogy a mi házunkra nem is férnének el az elemek. Szerencsére erre is van megoldás. Egyszerűen nem a tetőre kell a napelemet telepíteni. A kertünk végében, a naposabb részen simán létre lehet hozni egy napelem telepet. Aki ránéz a házra, az nem is kell, hogy lássa, hogy napelemmel oldjuk meg az energiaellátást. Nem hiszem amúgy, hogy ez ciki lenne, sőt… De a férjem talán arra gondol, hogy ezt sokan hivalkodásnak gondolhatják.
Már csak az volt hátra, hogy kiderítsem, mennyibe kerülne, ha napelemekkel korszerűsítenénk a háztartást. Sokáig keresgéltem a neten kalkulátorok és költségbecslő alkalmazások után, persze a mi esetünk azért volt különleges, mert telepet és nem a tetőre telepített rendszert kellett létrehozni.
Végül találtam egy olyan oldalt, amelyik a napelemekre vonatkozó2019-es támogatásokkal foglalkozik és végre normálisa, profin van összeállítva. Megnéztem 2019-es napelem telep pályázat feltételeit. Tulajdonképpen nem is bonyolult a dolog.
Az oldalról megtudtam, hogy fűtés korszerűsítésre, például nyílászáró cserére és a szigetelés elkészítésére létezik európai uniós támogatás, amit nem csak szervezetek, hanem magánszemélyek is igénybe vehetnek. 0,5 és 10 millió forint között lehet kamatmentes kölcsönt igényelni, minimum 10% önerővel. És igen… Napelem telepet is lehet ezzel a pályázattal telepíteni!
Tovább kutakodtam az oldalon. Szerencsére a pályázat adminisztrációját rá lehet bízni az oldal üzemeltetőire. Nekik már van gyakorlatuk a papírmunkában, nekem csak segíteni kell, ők pedig beadják nekem a pályázatot.
Pont van egy lakástakarék-pénztári befektetésem, amelyiket a felújításra tartalékoltam… Elképzelhető, hogy ezt használnám arra a célra. Minden további nélkül lehet, az állami támogatással együtt pedig egy egészen ütős kombináció jön ki a dologból: így gyakorlatilag az állami támogatást további állami támogatásra tudom fordítani.
Számolgattam, de a kamatmentes kölcsön futamideje is elég hosszú ahhoz, hogy ne vágjon a földhöz bennünket a havi törlesztő részlet. Ráadásul rengeteget spórolnánk a villanyszámlán, hiszen a klímánk és a fűtésünk is elektromos, így elég nagy a fogyasztásunk. A napelemtelep azért is lenne jó döntés, mert az ingatlanunk értéktartó lenne… Nem mintha hamarosan költözni szeretnénk, de sosem lehet tudni, mi lesz, ha a gyerekek majd nagyobbak lesznek.
A páromat egy kicsit még győzködni kell, de szerintem előbb-utóbb ő is belátja, hogy ez nem rossz ötlet. Végül is, ha nekünk nem is feltétlenül hoz kifejezetten hasznot ez a döntés, arra azért remek, hogy egy kicsit környezetbarátabb jövőt biztosítsunk a gyerekeinknek. Ez pedig az egyik legfontosabb dolog, szerintem.