Aldi újság online a fürdőkúra előtti felkészüléshez

Sajnos a derekam már nem a régi. Távolról sem. Az a helyzet, hogy minden évben kénytelen vagyok gyógyfürdő-kúrán részt venni ahhoz, hogy utána egy darabig még elporoszkáljak valahogy. Egy régi sérülés nagyon el tud fajulni, ha nem foglalkoznak vele, márpedig én korábban nem arról voltam híres, hogy olyan komolyan vettem volna a testemmel való foglalkozást. Csakhogy amikor elkezd kongani a vészharang, akkor már késő. Így alakult, hogy fürdőzni kell járnom éves rendszerességgel, két-három hetekre. Azonban nem csak gyógyvízzel él az ember, valamit ilyenkor is ennem kell, szóval az online olvasható aldi újság pont ezért jött nekem kapóra. Ha a fiam nem találja meg, akkor kóborolhatnék céltalanul az üzletben, és azt se tudnám, merre áll a fejem.

Mikor leutazom, akkor általában egy olyan apartmanházban szállok meg, ahol van konyha és hűtő, hiszen senkitől se lehet elvárni, hogy három hétig étteremben egyen napi háromszor. A gatyám rámenne az egészségemre. Éppen ezért mindig, valahányszor leutazom, előtte vagy az úton odafelé jó alaposan bevásárolok, és azzal simán kihúzom a kúra végéig, legfeljebb csak friss pékárut kell vennem naponta. Konzervek, felvágottak, tartós alapanyagok, és minden más jöhet, amiből egyszerűen lehet finomat és táplálót rittyenteni. Csakhogy nagyon nem mindegy ám, hogy ilyen áron szerzem be ezeket. A kedvenc üzletem erre a célra az Aldi, mert ott rendszerint vannak remek akciók, és a tartós élelmiszer is teljesen elfogadható áron szokott lenni. Csakhogy az aldi újság nálam olyan, mint a fehér holló: biztos létezik, de én még csak képen láttam.

Persze, az üzletben van kirakva annyi, hogy csak na, de akkor, amikor már ott vagyok már úgyis mindegy. Ezt gyakran elpanaszoltam a fiamnak is, talán többször is, mint kellett volna, tehát teljes egészében megértem, hogy megunta a dolgot. De jó fiú az én kis drágám, mert amíg más kölyke kikelne magából, hogy mennyire unja, és ne hozzuk már fel állandóan, addig az enyém kicsit utánakeresett a dolgoknak, és megtalálta a nekem legideálisabb megoldást. Mivel nekem is van már okostelefonom és internetelérésem, így kézenfekvő volt, hogy valami online nyitja lesz a dolognak. Egyszer, amikor hazaértem, azzal fogadott, hogy szerzett nekem örök aldi újságot. Néztem rá nagy szemekkel, hogy ezt vajon hogy érti, aztán elmagyarázta.

A telefonján megmutatta, hogy van egy oldal, ahol online, lapozható formában meg lehet találni szinte az összes áruház- és üzletlánc reklámújságját, mindegyik ott van fent és olvasható, még az aldi újság is! Nagyon megörültem ennek, mert így nem kell hosszasan utánajárnom vagy totóznom, hogy mikor és miért menjek, hanem már sokkal korábban el tudok majd kezdeni tudatosan raktározni a kezelésre! Nagyon megköszöntem a fiamnak, nem is tudom, hogy mihez kezdenék nélküle. Le is ültem, és az este hátralévő részében le se tettem a telefont, át akartam nézni az összes reklámújságot. A készülékem majdnem lemerült. De így a jövőben már sokkal könnyebb lesz bármiféle vásárlás, hogy lényegében a zsebemben van az aldi újság, bármikor megnézhetem, ellenőrizhetem, hogy jól emlékszem-e, és a gyógyfürdőzésre is sokkal könnyebb lesz a felkészülés.