Nem vagyok rá túl büszke, de azért nem is szégyellem a munkámat. Takarító vagyok egy jól menő gyógyfürdőben. Iszonyatosan nagy a forgalmunk, minden rengetegen vannak. A téli szezonban a nyugdíjasok jönnek megállíthatatlanul, a nyáron kinyitó kültéri medencék pedig a gyerekes családokat vonzzák inkább. Munkánk során rengetek öltöző szekrényben felejtett, illetve elhagyott tárgyat szoktunk találni. A fürdőzési kellékeken kívül akadt már találtunk már iratokat, pénztárcát, egyéb ruhadarabokat, ékszert, órákat is. Ezeket mindig le kell adnunk a recepción, hátha ott érdeklődnek az elhagyott holmikért. Egyszer egy nagyon hangos és már távolról és nagyon pénzesnek tűnő, pökhendi, nagyképű társaság vonult be épp, mikor a bejárat környékét ürítettem a kukákat. A körülbelül velem egykorú hölgyemények lenézően méricskéltek egy darabig, majd tovább mentek jegyet váltani. Látszott, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban. Annyira nem viselt meg ez az eset, épp elég ideje takarítok ahhoz, hogy tudjak, nem szabad mások lenéző tekintetére adni.
Aznap mikor zárás után az öltözőket és zuhanyzókat takarítottam, az egyik szekrényben ékszerekre leltem. Volt ott fülbevaló, karkötő és nyaklánc is, és nem is akármilyenek. Valahogy rögtön az a felfuvalkodott társaság jutott eszembe, fogadni mertem volna rá, hogy ők hagytak itt ilyen drága ékszereket. Kicsit szégyellem, de úrrá lett rajtam az irigység, hogy nekik milyen szép cuccaik vannak, én meg utánuk takarítok a fürdőben. Gyorsan zsebre vágtam a szekrényben talált láncokat és folytattam a munkám.
Másnap a szokásos takarít körutamat jártam, mikor arra lettem figyelmes, hogy egy zokogó tini lány áll a recepción, a swarovski ékszereket keresve, amit sejtése szerint itt hagyott el. Azt mondta nagyon fontosak számára az ékszerek, hiszen az édesanyjától kapta őket néhány éve, aki sajnos azóta már nem él. Iszonyatosan elszégyelltem magam, álmomban se gondoltam volna, hogy ilyen drága dolgokat csentem el, ami ennyire fontos egy alig 17 éves kislánynak. Nem mertem odamenni, túlságosan féltem a reakciótól, hogy hazavittem az ékszereket, nem tudtam mit tegyek, nem akartam lopás miatt elveszteni a munkámat.
Végül arra jutottam, megvárom, míg a lány indulóra veszi, és utána megpróbálok vele négyszemközt, a recepciós hallótávolságán kívül beszélni. Így is lett, feltűnés nélkül utána szaladtam, megállítottam, és rögtönzésképp elkértem az elérhetőségeit, azt mondva neki, hátha előkerül még, hiszen én takarítom néhány kollégával az egész épületet.
A nap további részében ezen pörgött az agyam, nagyon rosszul éreztem magam. Amint hazaértem, elővettem az ékszert, beletettem egy borítékba. Másnap magammal vittem a gyógyfürdőbe, első dolgom volt reggel felhívni a leányzót, hogy meglettek az itt hagyott swarovski ékszerek, leadom a recepción. Nagyon örült, hallottam a hangján, hogy kicsit talán meg is könnyezte a szavaimat. Az öröme kicsit csökkentette mérhetetlen szégyenérzetemet. Ez volt az első és utolsó dolog, hogy bármi talált tárgyat eltulajdonítottam. Inkább élek szép ékszerek nélkül, egyszerű ruhában, mint bűntudattal a szívemben.