Az egészséges életmód egyik alapja a testi és szellemi harmónia. Nem csak bőrünkről kell időnként letisztítani a koszt, de időnkét belső énünknek is meg kell tisztulnia. Ha pedig erről van szó, akkor jobb összekötni a kellemest a hasznossal. Ehhez nem is lehetne tökéletesebb programot választani, mint egy jó kis gyógyfürdőzés.
Egy jó kis fürdőzés minden korosztály számára ajánlott. A vízben való mozgás nem terheli annyira az ízületeket, de az izmokat kifejezetten erősíti. A méregtelenítés is felgyorsul ilyenkor a szervezetben, felpezsdül a vérkeringés is. Ráadásul szellemileg is felfrissülünk, hiszen ez egyfajta aktív pihésnek felel meg. Érdemes tehát időnként befizetni egy jó kis wellnessezésre, ahol megújulhatunk egy kicsit testileg és lelkileg is.
Persze ezek csak egyszeri alkalmak az életben, hiszen nincs ideje a legtöbb embernek arra, hogy hetente elmenjen egy gyógyfürdőbe és élvezze annak előnyös hatásait. Ezzel szemben az emberek nagytöbbsége minden nap legalább egyszer eljut a saját fürdőszobájába. Ott pedig van víz, és ha jól csináljuk, akkor akár egy gyógyfürdő hangulatát, és hatásait is el tudjuk hozni a lakásunkba. Itt meg tudod nézni, hogy milyen lehetőségeid vannak, és részletesen utána is tudsz kérdezni a lehetőségeidnek. Minden esetre elmondom, én mit tettem azért, hogy fürdőszobám az egészség és nyugalom szentélyévé váljon.
Azt tudni kell, hogy a munkám miatt néha csak a gyors tusolás fér bele, ezért a mi fürdőnk úgy készült, hogy ennek a célnak is megfeleljen, de emellett a pihenés utáni vágyaimat is kielégítse, ha épp arra lenne szükségem. Ezért a szoba egyik sarkában helyet kapott egy zuhanykabin is.
Fontos, hogy megnyugtató színek jellemezzék a szobát, és harmonizáljon a csempe, a padló és a bútorok stílusa. Ez kellemes és megnyugtató közérzetet ad. Van, akinél a wc a fürdőszobában van, de én személy szerint jobban preferálom, ha külön helységben található. Ez azért is fontos, mert így nem zavar meg senki, ha sokáig ücsörgök a kádban. Ezen kívül szerintem esztétikailag is szebb így.
A bútorok tekintetében én a letisztultabb, egyszerűbb szekrényeket választottam, amik képesek úgy eltárolni a különböző tárgyakat, hogy ne nagyon legyenek szem előtt. Ezen felül egy-két kiegészítő is helyet kapott, amik leginkább személyesen nekem voltak fontosak, de nem lényegi tartozékai egy átlag fürdőnek. Ilyen például az a néhány gyertyatartó, amik a kád körül kaptak helyet, illetve az üveg és pohártartó, ami szintén karnyújtáson belül helyezkedik el. Ezek inkább a romantikus fürdőzésekre, mint a pihentető ellazuláshoz kellenek, de mint mondtam, a fürdőm több funkciós, így bármilyen céllal akarom is használni, majdnem biztos, hogy tökéletes lehetőséget nyújt.
A kád maga elég nagy, két ember is elfér benne, de csak akkor, ha egymáshoz elég közel kerülnek. Az általam is megadott oldalról vettem az ötletet, hogy olyan kádam legyen, ami képes masszírozni is, így kis fúvókák biztosítják azt, hogy még üdítőbb legyen számomra a fürdőzés. Természetesen tudom, hogy egy ilyen fürdő sok helyet igényel, de azt javaslom, hogy ezt az opciót azok se hagyják ki, akiknek csak egy zuhanykabin fér be. Manapság ugyanis bőven van lehetőségünk olyat választani, ami szintén képes erős vízsugarakkal masszírozni minket, és higgyük el, az valami fenomenális érzés.
Persze a fürdőben való tartózkodás során nem csak a vízben töltünk időt. Emiatt az is fontos, hogy a kádon kívüli részek is megfelelőek legyenek. Az egyik legfontosabb tulajdonsága a szobának, az általános melegség. A padlófűtés, a kádba szerelt radiátor és a törölköző melegítők gondoskodnak arról, hogy mindenképp kellemes idő legyen a szobában. A törölköző melegítő ráadásul tökéletesen helyettesíti a törölköző tartót, így univerzális felhasználhatóságával 3 legyet ütöttem egy csapásra. Melegíti a levegőt, megszárítja és melegen tartja a törölközőm, és van hová akasztanom azt. Ráadásul a kellemes melegben jobban ellazulnak az izmok, így még teljesebb lesz a regenerálódásunk.
Ami még számomra nagyon fontos volt, az a csend. A hangszigetelése nagyon jó a szobának, így bármikor egyedül maradhatok a gondolataimmal. Ez garantálja, hogy szellemileg is feltöltődjek.
Nyilván nem ugyan az a z élmény, mint elmenni egy gyógyfürdőbe, vagy egy wellness szállodába, de a fürdőnk okos felépítése bearanyozhatja napjainkat. Nincs is jobb annál, mint egy kemény nap után hazaérkezni és pihenni egy jó fél órát, a kellemesen meleg vízben, miközben iszunk egy üveg bort, vagy lecsukott szemmel hagyjuk, hogy gondolataink csak úgy átrepüljenek a fejünkön. De ez csak akkor működik, ha fürdőnk a legapróbb részletekig megfelel erre a célra.