Nem sokkal ezelőtt, mikor még nem kellett mindennek bezárnia a vírushelyzet miatt együtt ruccantunk ki egyet pihenni a testvéremmel. Semmi extra, csak egyetlen nap, de mégis 100%-ban együtt töltöttük és csak egymásra figyeltünk. Időnként kellenek ezek az alkalmak, amikor nincs semmi más, csak egymás, a pihenés és az odafigyelés, meg pár kedves szó a másikhoz.
Szegény éppen azt mesélte, hogy felmondták a bérleményét Budapesten…amivel semmi probléma nem lenne, hogyha nem oda lett volna bejelentve a vállalkozása is. Úgyhogy elindult szépen a keresgélés rögös útján, egyrészt, hogy hogyan megy a cégmódosítás menete, hiszen ezt át kell iratni egy másik címre, másrészt meg persze új bérlemény után is kellett nézni.
Az új kuckó hamar meglett szerencsére és a cégmódosítás menete sem volt olyan vészes, köszönhetően a topcegalapitas.eu-nak. Ez egy olyan cég, akik cégalapítással, cégmódosítással és ráadásként székhelyszolgáltatással is foglalkoznak. Éppen ezért a tesóm úgy döntött, hogy nem bízza a véletlenre a dolgot és inkább az általuk kínált székhelyre jegyezteti be újra a céget, hiszen azt biztos, hogy nem mondják fel.
A cégmódosítás menete innentől kezdve nagyon egyszerű volt. A telefonos egyeztetést és dokumentumcserét követően felkereste személyesen is ezt a céget az irodájukban, ahol csak alá kellett írni a megfelelően előkészített papírokat és minden mást ők intéztek. Sem az ügyvéddel, sem a cégbírósággal nem kellett bajlódnia a testvéremnek, hiszen minden ott volt egyszerre, egy helyen. A cégmódosítás menete pusztán csak annyi volt, hogy mivel a topcegalapitas.eu-tól igényelte az új székhelyet, ezért ezt kellett jelezni náluk, meg persze a céges oldalról leadni minden szükséges információt és kész. Ők ebből mindent tudtak és el tudtak indítani a maga útján, néhány napon belül pedig meg is érkezett a határozat a bíróságról, hogy a cégmódosítás bejegyzésre került, minden mehet tovább a normál kerékvágásban.
Mindezért cserébe 29 900 forintot fizetett a testvérem, ami azt jelenti, hogy maga a cégmódosítás ingyen volt, ő csupán a székhely féléves bérleti díjáért fizetett, plusz még grátisz kapott is egy hetedik hónapot ajándékba. Tehát ha összességében nézzük, ez egy jó üzlet volt neki és még csak nem is volt különösebben nagy macera, csak rá kellett találni a megfelelő szolgáltatóra és máris minden ment, mint a karikacsapás. Köszi nektek, topcegalapitas.eu!