Nemrég meséltem nektek arról, hogy Sanyival új szintre lépett a kapcsolatunk. Nos, azóta újabb fejleményről számolhatok be: kisbabánk lesz.
A barátnőimmel éppen egy gyógyfürdőbe készültünk pár hete, egy szombat reggel, hogy kicsit lazítsunk és kibeszéljük a heti élményeinket. Néhány napja késett is, de mivel ilyen már máskor is előfordult, nem tulajdonítottam neki túlzottan nagy jelentőséget. Azonban amikor felébredtem hirtelen forogni kezdett velem a világ, elképesztő rosszullét lett rajtam úrrá. Hívtam a lányokat, hogy részemről ez a program nem fog összejönni, majd amikor túl voltam a nehezén, sietve elsuhantam a közeli patikába egy tesztért. A gyanúm bebizonyosodott. Hihetetlenül boldognak éreztem magam, hiszen már vágytam erre, s azt is tudtam, csodálatos apukát sikerült találnom.
Azóta túl vagyunk az első orvosi vizsgálatokon is, minden rendben van, s mivel az első trimeszteren is túljutottunk, már mindenkivel tudattuk a családból is. Persze elindult az őrület, egymást érik a különböző javaslatok, tanácsok, ígéretek, hogy majd mi mindennel fogják elhalmozni a kicsit. Anyósjelöltem ragaszkodik hozzá, hogy a babakocsit ő vehesse meg, s gyakorlatilag minden nap linkek tucatjaival bombáz a témában, melyek nagy része gyakran használhatatlannak bizonyul, de azért értékelem az igyekezetét. Nemrég elküldte az ajandek.varazslo.hu elérhetőségét is, ami kivételesen olyan oldalnak bizonyult, ahol ténylegesen az igényeimnek legmegfelelőbb termékek közül válogathattam. Az oldal több webáruház kínálatát teszi kereshetővé, így időt is spórolhatok vele, ami jelenleg nagyon fontos szempont számomra.
Nos, be kell valljam, alapvetően nagyon tájékozottnak tartom magamat, de fogalmam sem volt, milyen sokféle babakocsi közül lehet választani már manapság. Emlékszem, mikor 11 éves voltam, s anyukám a húgomat várta, még az volt a leggyakoribb – legalábbis mifelénk –, hogy az ismerősöket körbekérdezve jutottunk jó áron egy használható babakocsihoz, s nem az interneten keresgéltünk a különböző boltok árait összehasonlítva. Most óriási a kínálat – persze ez amellett, hogy nagyon jó dolog, kissé megnehezíti a feladataimat. Mégis honnan tudhatnám, mi a legmegfelelőbb ennyi lehetőség közül? Felhívtam a barátnőmet, aki hamar rendet tett a fejemben:
– Első a biztonság!
S valóban. A bababiztonság sokkal előrevalóbb szempont, mint az, hogy épp milyen őszi divatszínben pompázik a lehetséges nyertes. Így természetesen fontos az, hogy igényes anyaghasználat jellemezze a babakocsit, nem mindegy, mennyire strapabíró a biztonsági öv, s persze az sem, hogy hány ponton lehet rögzíteni. Szerencsére ezt komolyan szabályozzák is, így nem nagy az esélye annak, hogy biztonsági szempontból alkalmatlan kocsiba botlunk. Persze ez még csak a folyamat eleje. Anya azt javasolta, gondoljam át, milyen életvitelünk van, s ahhoz milyen babakocsira lesz szükség. Először viccesen megjegyeztem, hogy az én életvitelemhez leginkább valamilyen teleportálásra is alkalmas babahordozó illene, de persze igaza volt, s elkezdtem azon tűnődni, miket is csinálok minden nap. Az biztos, hogy havi egyszer továbbra is szeretnék eljárni fürdőzni – nem beszélve arról, hogy a babaúszásról is rengeteget olvastam már. Ahhoz, hogy ide eljuthassak, persze autóba kell ülni, így nagyon praktikus lenne egy olyan többfunkciós babakocsi, melyből leválasztható egy autósülés is, ha épp az egész kocsit nem is akarom magammal vinni. mivel elég nehéz meghozni ezt a döntést, nem szeretném, ha néhány hónappal később ismét neki kéne futnom, ezért mindenképp olyan eszközök közül válogatok, melyek ülő pozícióba és fekvő helyzetbe is átállíthatóak. Apropó futás! Ma már rengeteg szebbnél szebb sport babakocsi is ott van a webshopok kínálatában, így idővel közösen mozoghatunk is a kicsivel – mindig is csodálattal tekintettem azokra a kismamákra, akik ilyenkor sem hanyagolják el a mozgást. Hamarosan megtaláltam az álombabakocsit, mely az összes szempontnak – bababiztonság, praktikum, esztétika – megfelelt. Ezt követően még néhány apróságot is keresgéltem, ebben is nagy segítség volt ajandek.varazslo.hu. Kellett háttámlazsák, esővédő, lábzsák, s persze egy szép kis napernyő – jó, bevallom, itt már elgyengültem, s elsősorban a mintája alapján választottam. S még egy vallomással tartozom: mivel anyósjelölt finanszírozza a beszerzést, nem igazán időztem az árak összehasonlításával…