|
Sokszor ücsörgök a teraszon, itt az Elixír üdülőházakban -jól esik-, azon gondolkozom, milyen jó lenne, ezt az érzést átadni másoknak is. Elég nehéz még elmondani, leírni is, hiszen a természet illatát, a reggeli madárfüttyöt, ezt az egész miliőt nem lehet szavakkal átadni. Csalogatom a barátaimat. Akik már voltak itt, szeretnek jönni, sőt kérdezik is, hogy mikor megyünk újra. Akik még nem voltak, nem ismerik, húzódozva hessegetik a témát. Ez olyan, mint, amikor az ember vendégeket hív egy kerti sütögetéshez, hogy ők is lazuljanak kicsit, és kiszabaduljanak a mókuskerékből egy időre.
Nagyon nem erőltetem, a marketing szöveget meg meghagynám a szakembereknek. :-)
Tehát, amikor végre egy kis pihenésre is jut idő, barátaimmal szoktam lejönni ide. Ez egy olyan hely, ahol az ember azzal foglalkozik, amivel kell, akikkel érkezik, akiket talál itt, meg önmagával főleg. Elmélyült beszélgetések, új arcok, akik ugyanazért vannak itt. Na miért is?
Egy jó bográcsozás, szalonnasütés, (már a tűzgyújtás is komoly csapatmunka) némi ital mellett kibeszélni a dolgokat, mulatni, táncolni. Másnap egy forró tea a reggeli napsütésben, kis áztatás a termálban, városiasan: wellness, délután kirándulás a Ság hegyen, egy közös vacsora az étteremben. Aztán semmittevés, ez a legjobb, a spontán „csináljunk valamit, vagy inkább csak úgy legyünk” érzés; és ez is jó.
Így lehetne leírni egy napot. Mi így csináljuk. És Ön?
Mindenkinek a képzeletére van bízva, minél nagyobb a fantáziája, annál jobban érzi magát, csak merni kell lazítani, újra gyereknek lenni!
|
|
Mesteri - egy kicsit más szemszögből
Érezte már úgy, hogy egy nyaralás után szinte fáradtabb volt, mint mielőtt elindult volna? Az igazi pihenés nem az embertömegek által látogatott nyaralóhelyeken keresendő, igazán pihenni csak harmóniában lehet, ahol az ember ténylegesen le tudja dobni a mindennapi terheket, egyensúlyba kerülhet önmagával. Valljuk be ez sokszor nehéz, de mégis milyen egyszerű...
|
|
|
Mesteri fürdője - Az aranyos fapados (2007)
Nem kell messzire menni a kikapcsolódásért, ha már nem ugyanazokat az arcokat látom magam körül, az már nekem tökéletes, mondja párom, így az idén nyári hosszú hétvége programban megint a megyében választottunk bebarangolni és fürdőzni valót. Hegymászás a Ságon, lazítás Mesteriben.
Sárvárról indultunk a Kemenesalja felé...
|
|
|