Azt hiszem eddigi legérdekesebb sztorimat fogom most elmesélni nektek, már csak azért is, mert a történet fő attrakciója egy nem mindennapi személy, ha nevezhetjük anna

A múltkor megbeszéltük a lányokkal, hogy elmegyünk a kedvenc budapesti gyógyfürdőnkbe egy kicsit feltöltődni. Teljesen jól jött ki a dolog, találtunk egy mindenkinek megfelelő időpontot egy héten belül, ami azért 6 dolgozó nő és családanya esetében nagy szó. Plusz nekem egészségügyileg is teljesen aktuális volt már a látogatás, úgyhogy kiváltképp örültem a dolognak. Pár nappal az esemény előtt kiderült, hogy Julinak kicsit átszerveződtek a dolgok, viszont semmiképp sem akarta se lemondani, se kihagyni a dolgot, így annyiban változott az eredeti terv, hogy magával hozta a lányát, Virágot. Virág amúgy is egy nagyon értelmes és aranyos leányzó volt, így senki nem bánta a dolgot. El is érkezett a nagy fürdőzés napja és a lobbiban találkoztunk a csajokkal. Juliék késtek pár percet, majd mikor megérkeztek, nem ketten, hanem hárman voltak. Na, nem újabb gyerekről volt szó, nem kell itt rögtön arra gondolni. Virágnak volt egy „extra barátja,” akit az iskolában kapott – Nelli, a babája. Ezzel eddig semmi újat nem mondtam, igaz? Egy kislány, akinek van egy kedvenc babája, akit magával hordoz mindenhova tényleg nem tűnik ki a tömegből. Egy dolog viszont más volt a kis barátjánál: Nelli egy pisilős baba volt, akit bizonyos időközönként tisztába kellett tenni, sőt, még bilije is volt! Én aztán nem értek az ilyenekhez, főleg, hogy két fiam van, de nagyon élethűen volt beállítva Nelli. Mint kiderült, Virág iskolájában a pisilő babákat a tanárok osztották ki a tanulók között azzal a nevelési szándékkal, hogy megtanítsák a gyerekeket másokról gondoskodni és egy picit önállóbbá tenni. Eddig ilyenekről csak az amerikai filmekben láttam, ott is főként „kamu babákról” volt szó, azaz tojásról vagy krumplikról. Ez a gondoskodás azt jelentette, mint egy újszülött csecsemőről való gondoskodás, azaz etetéssel, pelus cserével és miegymással is járt a dolog, így a babát nem lehetett otthon hagyni. Nelli – még mindig a baba – egyébként (szerencsére) nem beszélt, így nem is volt vele probléma. Érdekes volt látni, hogy miként változott az oktatás azóta, amióta mi voltunk benne a csajokkal, de szerintem ez egy teljesen hasznos feladat volt a gyerekek számára.

A kezdeti sokk után bementünk, átöltöztünk és már a vízben is voltunk – szerencsére Nelliért nem kellett külön belépőt fizetnünk, pedig teljesen megvolt rá az esélye, legalábbis én így gondoltam. Amíg Virág kiment az öltözőbe megetetni Nellit az egyik barátnőnkkel, kifaggattam Julit a dolgokról. Kiderült, hogy a játékbabákat a jatekwebshop.eu-ról rendelte az osztályfőnök a szülők beleegyezésével. Hirtelen jött az ötlet, mert az osztályukban felmerülő problémákra kellett választ találnia a szülői munkaközösségnek és a tanárnőnek közösen. Mivel legalább 15-20 babát rendeltek, a szállítást a cég nemcsak, hogy hamar, de ingyen is csinálta, így körülbelül 2-3 napon belül már készhez is kapták a gyerekek az új „családtagjukat” és elkezdhették a gondoskodást. Állítólag a gyerekek nagyon pozitívan álltak hozzá, de azért Juli hangsúlyozta, hogy még sokszor neki kell a lányát noszogatnia, hogy az egyéb játékok és tévé mellett azért ne felejtkezzen el a pisilő babáról sem, aki egyébként valóban úgy viselkedik, mintha egy kisbaba lenne. Picivel később visszatértek az etetésből és Virág minden Nellivel kapcsolatos kérdésre nagy szakértelemmel – vagy legalábbis annak magabiztosan leplezett hiányával – válaszolt azokra, miközben a baba hát… bele is pisilt jól a vízbe. Szerencsére nem igazi volt a folyadék, amit kieresztett magából, hanem a víz, ami a „tápszerben” volt, de azt hiszem soha nem fogom elfelejteni Virág arcát, amikor realizálta mi történt és ahogyan az anyukájával együtt rohantak be az öltözőbe átöltöztetni Nellit. Egy biztos, mikor már nem játék lesz a baba, sokat fogja hallani a sztorit a kis Virág a csajoktól.